marcesco ere

   

este van, 

csend honol a 

kis szoba padlaján

matracon feküdve,

nézni a hajszálvékony

repedéseket.

csend van, 

csak a kezed simítása

kelt némi hangzavart,

ahogy bőrkeményedéses

ujjaid járnak 

vigasz táncot bőrömön.

halk lélegzet. 

monoton ritmus, a szíved 

fölött a kezem 

hogy lehet hogy 

itt vagy 

gondolatokban 

mégis messze. 

pislákoló fény 

meg csillan a

kilincs rozoga

kopott szélén.

az új illat a szobában, 

sarokba dobott táska, 

festékfoltos csempe 

hova vesztem?

tintafoltos szakadt 

nadrágzseb

keresztbe fontam

a gyökereket a tiéddel

egymáson pihennek lábaink

már a szemed sem csillog

suttogás, elhervadok 

a szépség amit eddig 

néztél

a gondolatokkal, 

a szemed kihunyt csillogásával 

odaveszett,

elhervadtam.