vonatjegy

magányos karok

hajnalban megrepedt, 

levetett pajzsok.

maszkok

hordják az arcot

fordított kavalkád

térd térddel, 

apró képdarabkák. 

tartó tekintetek 

két szem néhai

vibrálása,

eső cseppek 

ahogy úgy 

folynak az üvegen, 

mint ahogy én 

folyok szét 

karkötős

kezeidben, 

minden ujjadon 

nyomot hagyva. 

mondj valami

szépet

ami megmarad a 

tudatomban, 

mondjuk a nevem

egy kihalt utca 

neonlámpája alatt

vagy a

homlokomra lehelt

csókod jelentését. 

szólalj meg mivel

a sötétség nem

barát 

és azért is 

mert minden 

vonatjegyem

visszavezet hozzád.